„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben

     ember lenni mindég, minden körülményben.”

                                                                           (Arany János)

A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA

 

Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a

Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/,

amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e

 

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG

 

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki

 

45 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak,

36 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/.

Országos elnöke az idén 17 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a

FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/,

 vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak.

Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/.

12 éven át volt bírósági népi ülnök —

Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig

az igazat mondani, nem csak a valódit!

 

Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!

 

Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:

 

ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját!

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

Hozzászólások, vélemények, javaslatok

a gyógyélelmezés gondjairól szóló

AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT DOHOGOK: Legyen végre rangja, helye a diétetikának!

című cikkünk nyomán

 

„MI IS AZ EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN MORGOLÓDUNK...”

 

Mint diétetikus és táplálkozási tanácsadó, nemcsak figyelmet érdemlő elemzői-értékelői, de fontos javaslattevői igénnyel is megfogalmaztam az „AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT DOHOGOK” című cikkemet, amely az idei nyár eleje óta olvasható a rendszerváltozás veszteseinek készülő világhálós népújság, a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG oldalain.

 

Több évtizedes kórházi- szakmai gyakorlattal a tarsolyomban, egyebek mellett leszögeztem:

 

A különféle betegségeink /nyavalyáink/ zöme nemcsak genetikai hátterű, de legalább ennyire a helytelen táplálkozásból is eredő, amelyet szintén az elődeinktől örököltünk. Mindezekre csak ráadás, hogy a mostanság kapható bolti élelmiszerek számottevő része tartalmaz olyan adalék-anyagokat is, amelyek hosszú távon károsíthatják a szervezetünket.

 

Bár szép számban vannak már hazánkban az egészséges táplálkozás tanácsadási és konyhatechnikai feladatainak elvégzésére kiképzett szakemberek, vagyis diétetikusok, ám a szerepük eléggé korlátozott, hiszen a beteg-ellátás rendjében az ápolási kategóriába és nem pedig a gyógyítói tevékenységbe vannak besorolva. Ebből következően az intézményi munkájuk is rengeteg manuális teendőt / a napi élelmezési létszám elkészítése, ételrendelések, ebédosztás stb./ foglal magába, pedig nekik az idejük zömét a betegek mellett kellene tölteniük, hogy közvetlenül tájékoztassák őket a szükséges és szakszerű táplálkozásuk érdekébeni saját teendőikről, amelyeket odahaza, önállóan is elvégezhetnek.

 

A továbbiakban aggodalommal szóltam az egészségügyi rendszerre az utóbbi időben úgymond rárontó, átgondolatlan és kapkodó szervezeti döntésekről, majd így fejeztem be soraimat:

 

„Ha végül is lesz valamilyen reform az egészségügyben, akkor az új szervezeti modell legyen olyannyira igényesen és a korszerűen kidolgozva, hogy minden beteget kellő szakértelemmel és megfelelő étrendi kezeléssel lehessen ellátni! Állítsanak fel követelményrendszert, amelynek révén a megyeszékhelyi rendelőintézetekben minimum kettő, a kisebb városok ugyanezen intézményeiben pedig legalább egy dietetikus foglalkoztatására kerülhessen sor. Álláspontom, hogy minden 4 - 6 családorvos vállalkozásaihoz legyen kötelező alkalmazni önállóan dolgozó, hosszabb kórházi tapasztalattal bíró diétás szakembert.

 

Ezzel az intézkedéssel javítható a lakosság egészségi állapotán, hiszen az által, hogy a betegek túlnyomó része kórházon kívül is magas színvonalú diétás ellátásban részesül, csökkenhet a kórházba kerülésük aránya, ami mindenképpen megtakarítást jelent az egészségbiztosító számára. Be kell vonni az orvosi körzetekben a diétetikusokat is az egészséges életmód és táplálkozási tanácsadás rendszeresen megrendezendő programjaiba, amelyek döntő célja a betegségek megelőzése. Ösztönző kedvezményeket kell kidolgozni arra, hogy mindenki szívesen vegyen részt ezen az oktatásokon, évente legalább egy alkalommal.”

 

Akik érdeklődését országszerte felkeltették eme világhálós sorok, s a benne foglaltak miatt érintve találták magukat, közülük jó néhányan keresetlen őszinteséggel fogalmazták meg egyetértő véleményüket a tárgybeli személyes beszélgetéseinken, amelyek során az egyéni rossz tapasztalataikat sem hallgatták el, mint ahogy a megoldási elképzeléseiket sem. Ezekből most közreadok egy csokorra valót, tiszteletben tartva kérésüket, hogy maradjanak inkognitóban, elejét véve így annak, hogy a szavaik miatt elmarasztalásokban, netán, retorzióban legyen részük.

 

A Pest megyei kistelepülésen lakó középkorú hölgy mondta:

 

— Hozzánk heti rendszerességgel jár a térségbeli orvos, ilyenkor azonban annyian vannak nála, hogy a diétázás hogyanja szinte szóba sem kerülhet, az egy páciensre jutó kevés idő miatt. Ha valamelyik beteg mégis nagyon akar tudakolózni az étkezés miatti panaszait csökkentendő, hamar megkapja például az ennyire pofonegyszerű választ: ha nem bírja a gyomra a tejet, vagy a tojást, kerülje a fogyasztásukat! Hogy azonban mi lehet ezen élelmiszerek helyettesítője, pótlója, s miért, az már nem tudható meg a sietős doktortól.

 

Zalából nyugdíjas férfi tette szóvá:

 

— A helyi rendelőben működő orvos többnyire különféle szakkönyv megvásárlását ajánlja azoknak, akik kénytelenek diétázni. Az ilyen kiadványokhoz azonban csak utána járással, tehát külön fáradtsággal, s persze nem kevés pénzért lehet hozzájutni, csakhogy történetesen a mozgásában korlátozott beteg, aki ráadásul nagyon kicsi nyugdíjban, esetleg az ennél még kevesebb összegű szociális járadékban részesül, nemigen tud mit kezdeni az efféle tanácsokkal.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kismama fakadt ki így:

 

— Gyermekeim közül hárman szorulnak diétázásra. Bizony szívesen venném, ha egyénre szóló ételreceptekhez is hozzájuthatnék, de ilyesmire nincs lehetőségem a családorvosomnál. Ilyenkor jön az ismerős, a barátnő tanácsa, s ha azt el is fogadom, akkor sem vagyok túlságosan kisegítve, mert nem tudom, mekkora mennyiségű étolaj, liszt, só, cukor stb. kell az étel elkészítéséhez, s főleg azt nem, milyen konyhatechnikát használjak

 

A Békés megyében élő egyik cukorbeteg álláspontja:

 

— Ahogyan van már sokaknak saját kapcsolatú orvosa, gyógyszerésze, fodrásza, meg kozmetikusa, úgy kell, hogy legyen diétetikusa is. Bizony nagyon működtetni kellene már olyan ellátó rendszert, amelynek révén a magánotthonokba is mehetne hívásra e gyógyélelmezési szakember, épp úgy, mint azt teszi a védőnő, vagy a házi betegápoló.

 

Budapesten osztotta meg velünk a szóban forgó cikkre való reagálását, ama özvegyasszony, aki féltucatnyi betegsége „jóvoltából” rendszeres látogatója a körzeti orvosnak, meg a szakrendelőnek, így hát az ott megismert betegtársai nevében is nyilatkozott:

 

— Tudomásom szerint a járó betegek sokkal többen vannak, mint a kórházban fekvők, s még sincs számukra biztosítva diétásszolgálat. Ha komolyan veendő ama szlogen, hogy „ételében az egészsége”, no, meg hogy „legfőbb érték az egészség”, akkor miért nincs megszervezve olyan országos és területi hálózat, amely a diétás szakembereket kiközvetítené a családi doktorokhoz, meg a szakorvosi rendelőkbe? Mert hát mi is az egészségünk védelmében morgolódunk. S persze van egyéb ötletünk is, például, hogy létrehozható lenne diétás telefonvonal — hasonlóan a lelki segélyszolgálathoz —, amelynek segítségével gyorsan hozzájuthatna a legfontosabb ételfogyasztási tudnivalókhoz a beteg ember, s persze az is, aki nem szeretne az lenni, ezért akar egészségesen táplálkozni!

 

Bács-Kiskunból egy rendszeres orvosi vizsgálatra és gyógykezelésre járó rokkant ember közölte ezeket:

 

— Teljesen azonosulni tudok a cikkíró diétetikusnővel, aki mindannyiunk érdekében elégedetlenkedett, s fogalmazta meg ésszerű javaslatait! Csak azt nem vagyok képes felfogni, miért kényszerül effélére, amikor az Alkotmányunk világosan leszögezi: „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Az Egészségügyről szóló törvényünk pedig tovább konkretizál: „Minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz.” Ezek után óhatatlan kérdés: Ugye nem azért léteznek eme jogi előírások, hogy azok bármikor, bármilyen okból és bárki által megszeghetők, vagy teljességgel figyelmen kívül hagyhatók?

 

Mit tett az egészségügyi miniszter?

 

Emlékeztetem Olvasóinkat, hogy az írásomat a közléssel egyidejűleg eljuttatta a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG szerkesztősége a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG egészségügyi miniszteréhez, DR. SZÉKELY TAMÁS úrhoz, felkérve, az ügybeli vizsgálatára, intézkedésére vonatkozóan reagáljon, hogy annak alapján mi is tájékoztathassunk a fejleményekről!

Nos, a válasz megérkezett, amely többi között így szól:

 

„Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos intézetei közül a tárgy szerint érintett Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetet, valamint az Országos Alapellátási Intézetet kértem fel a cikkben foglalt szakmai megállapítások, javaslatok véleményezésére.”

 A továbbiakból kiderül: A 60/2003. /X.20:/ ESzCSM rendelet  szabályozza az egészségügyi szolgáltatók tevékenységéhez szükséges általános minimum feltételeket. Ezek sorában kerültek meghatározásra a betegek számára — az egyedi diétás követelményekre is figyelemmel — a betegélelmezés és diétetikai szolgáltatás biztosításának követelményei, amelyeket teljesít a fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató.

A levél e mondatokkal fejeződik be: A betegélelmezés keretében nyújtott étkeztetés minőségének javítása céljából került sor a rendelet 2007. év végén történt módosítására. E szerint: minden 24 óránál hosszabb folyamatos ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál biztosítani kell a betegek megfelelő étkezése érdekében élelmezési munkacsoport működését, amely l fő diétetikus koordinátorból és az ápolás, illetve a gyógyítás területéről kijelölt egy-egy személyből áll. Az egyes étkezések kötelező energiatartalom megoszlásának előírása, valamint a bevezetett kiegészítő étkeztetési forma a gyógyító munka elősegítése mellett az egészséges táplálkozás hangsúlyosabbá tételét is szolgálja.

*

A Székely szakminiszter úr által hivatkozott jogszabály iménti részéhez az alábbiakat fűzöm hozzá:

 

l./ E jogi szöveganyagból nem derül ki, mi pontosan a feladata az élelmezési munkacsoportnak. Hosszú tapasztalatom révén azonban tudom, milyen konkrét teendőkkel kellene racionalizálni a diétásszolgálat munkáját. Például jó lenne, ha  online számítógépen érkezne  reggelente az osztályokról  az élelmezési létszám a diétetikusokhoz. S így történne új betegek érkezése esetén az ő étkezésük biztosításához szükséges pótmegrendelés, s ugyanígy zajlana a kommunikáció az osztályokkal az eltávozó betegek esetén is. Mert ha mindezek a diétetikusra maradnak, akár naponta 3 órát is elvehet a munkaidejéből az ebbéli teendő.

Amennyiben a számítógépes közlések helyett továbbra is telefonos értesítéseket kapnak a diétetusok, ez sokszor késésekkel jár, már csak ama tényből eredően is, hogy az irodákban egy vezetékes telefonon kénytelen osztozni több diétetikus. Mivel nappal 10 és 14 óra között szinte folyamatos a betegáramlás /érkezés-távozás/ a kórházakban, így a megkésett létszámi adatközlésnek az lehet a következménye, hogy nem mindegyik beteg részére készülhet el idejében a szükséges ételadag. Itt persze problémát jelent, ha az intézményben más programot alkalmaznak a betegnyilvántartásban, mint az élelmezésben. E vonatkozásban szükség lenne mindenütt a szervezeti-technikai kompatibilitásra.

Egy szó, mint száz: a szóban forgó adatok összegyűjtése a délelőtti órákban azt jelenti, nem marad idő a betegek étkezésével kapcsolatos személyes, vagy csoportos felvilágosításokra, így csorbát szenved a helyes táplálkozás népszerűsítésének tervezett programja is. Amit ilyenkor tehet a diétetikus, az nem más, minthogy a délutáni pihenőidejében „zavarja” betegét a szükséges az étkezési tudnivalók közlésével.

2./ Még annyit erről, hogy a hivatkozott rendeleti kitétel egyáltalán nem tér ki a járóbeteg-ellátásban részt vevőknek való diétás tanácsadások szükségességére, lehetőségeire.  Ezeket pótolandó, indokolt az egészségügyi kormányzat operatív intézkedése!

 

DEVÁNSZKI ZSUZSANNA

 diétetikus, táplálkozási tanácsadó,

 a  Magyar Táplálkozástudományi Társaság tagja

 

 

A szerkesztőség megjegyzése:

 

Bízunk abban, hogy e fontos közérdekű üggyel a szakminiszteri felkérésre foglalkozó Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet, valamint az Országos Alapellátási Intézet szakemberei mihamar konstruktív javaslatokat tesznek, amelyek révén, fedezeti garanciával megvalósítható lesz mielőbb a diétás szakemberek rendszeres közreműködése a járóbeteg-ellátásban is, ami azt jelenti: dolgozhatnak majd a családorvosok mellett és a szakorvosi rendelőkben, sőt, a lakosság soraiból ötletként felvetett telefonos tanácsadásuk szintén megvalósulhat!