„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben

     ember lenni mindég, minden körülményben.”

                                                                           (Arany János)

A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA

 

Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a

Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/,

amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e

 

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG

 

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki

 

45 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak,

36 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/.

Országos elnöke az idén 17 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a

FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/,

 vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak.

Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/.

12 éven át volt bírósági népi ülnök —

Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig

az igazat mondani, nem csak a valódit!

 

Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!

 

Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:

 

ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját!

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT DOHOGOK

Legyen végre rangja, helye a diétetikának!

Ijesztő a statisztikai tény: lakosságunk jelentős része súlyos testi-lelki problémákkal küszködik. Különösen magas a szív és érrendszeri betegségben szenvedők aránya, ám nincsenek kevesen, akik daganatos elváltozásaik miatt szorulnak kezelésre, vagy diabéteszesek, esetleg veseelégtelenséggel, tüdőpanaszokkal stb. járnak rendszeresen orvoshoz, nem is beszélve a félelmetes létszámú depressziósokról és allergiásokról.

 

Óhatatlan kérdés: mi lehet az oka, hogy Magyarországról, mint egy általánosan beteg társadalomról beszélünk mostanában?

 

Közismert, a nyavalyáink zöme genetikai hátterű. Csakhogy a különféle betegségeknél legalább ilyen mérvűen lehet előidéző a helytelen táplálkozás is, amelyet szintén az elődeinktől örököltünk. Mindezekre pedig csak ráadás, hogy a manapság kapható bolti élelmiszerek jórészt úgynevezett adalék-anyagokat is tartalmaznak, s ezek hosszú távon károsíthatják a szervezetünket.

 

A mai túlhajszolt életünkben az egészség megőrzése mindenkinél legalapvetőbb feladat kell, hogy legyen. Csakhogy mindehhez idő, pénz, és akarat is szükséges. El kell ismernünk, az írott és elektronikus sajtó, meg a könyvkiadás jóvoltából rengeteg élelmezési tárgyú hasznos tájékoztatás kerül az emberek elé, akik vagy odafigyelnek erre, vagy nem. Ám segítséget jelenthetnek számukra a diétetikusok, akik éppen e teendők elvégzésére képzettek. De vajon el tudják-e látni feladataikat? Az alább részletezett tapasztalataim szerint: kevésbé.

 

35 évi szolgálatom után vonultam nyugállományba e szakmából. Hogyan is kezdődött?

 

A 60-as esztendőkben tanultam az ÁLLAMI DIÉTÁSNŐVÉRKÉPZŐ INTÉZET-ben, ahol felkészítettek bennünket a betegellátásban végzendő egészséges táplálkozási és diétás tanácsadási feladatok elvégzésére, meg arra, hogyan állítsuk össze az étrendet, milyen ellenőrzést végezzünk az ételkészítésnél, s persze tanultunk konyhatechnikát is.

 

Végzett gyógy-élelmezési szakemberként az egyik megyei kórházhoz szegődtem el, ahol pontosan azt várták tőlem, amit tudtam. Később másik ugyanilyen intézményben folytattam tevékenységemet, ahol egészen más, amolyan robotszerű munkát végeztem.

 

Miért? Mert a diétásnővérnek kellett regisztrálnia a napi élelmezési létszámot, kiírnia a konyhai ételadag-mennyiséget, pincérként teljesítenie a kivételezett betegek ételrendeléseit. Ezen kívül a konyhán tálalóedényeket kellett előkészíteni kis adagokhoz, s feladat volt az osztályokon történő ebédosztás is. Délután adminisztráltam, majd személyzeti ebédjegyekkel foglalkoztam.

 

Mindezeken túl a betegeket csak a csendes pihenőjük megzavarásával tudtam felvilágosítani a diétáikról.

 

Volt osztálytársaim is hasonló „élményekről” számoltak be. Így arra kellett rájönnöm, a bajok gyökere abban keresendő, hogy a munkakörünk helytelenül, s hadd tegyen hozzá, szakszerűtlenül lett beillesztve a fekvőbetegellátás rendjébe. A legtöbb kórházban ugyanis az élelmezési osztályhoz, vagy az ápolási igazgatáshoz sorolták be a diétás szolgálatot, pedig ez a feladat valójában gyógyító munka és nem ápolási! Szóval nagy volt itt az ellentmondás, s ennek ma is isszuk a levét.

 

A hetvenes évek második felében a képzésünket főiskolai szintre emelték, amit nagy örömmel fogadtunk, remélve, hogy végre helyére kerülhet a szakmánk rangja. E vonatkozásban számos helyen intézkedett is az intézmények felső vezetése, de középszinten, az osztályokon tovább éltek és élnek ma is a rossz beidegződések. A státuszi teendőket rendező és bevezetett ISO-s (egységesített világszabvány) előírások ellenére nem akarnak tudomást venni arról, hogy nem vagyunk az ápolószemélyzet cselédei, s a konyhai teendők egy részével sem szabad megterhelni bennünket.

 

Évente szép számban kerülnek ki a szakintézményekből új diplomás diétetikusok, akinek egy része külföldre megy, mert idehaza nem találnak megfelelő munkahelyet.

 

Tudva lévő, az érintett egyetemeken nincs diétetikai tantárgy, így hát az orvosok sem szereznek ott ismereteket a táplálkozás-tudományból, ezért mi, diétetikusok nagyszerűen kiegészíthetjük a gyógyszeres kezelésüket a páciensek megfelelő táplálkozásra nevelésével. Erre különösen a családorvosi szolgálatban van szükség! A mostani gyakorlat viszont az, hogy a beteg minduntalan visszatér a kórházba panaszával. Pedig otthon is kezelhető, ha a járóbetegként tőlünk kapott felvilágosítás alapján maga készíti el a diétás ételeit.

 

Az eddigiekből következik, itt elkerülhetetlen a szakmai- szervezeti változtatás, jobbítás! Nekünk van egy fontos civil szervezetünk, a MAGYAR DIÉTETIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, amelynek véleményem szerint, hatásosabban kellene harcolnia a diétetikusok munkájának elismertetéséért, a helyes és egészséges táplálkozás népszerűsítéséért, s figyelmeztetnie az állampolgárokat arra, hogy szokjanak le az egészségtelen élelmiszerek fogyasztásáról!

 

Egy ideje nyíltan vagy burkoltan folyik a kórházak átalakítása, amelyek egyik látványos és nem egyszer talán fájdalmas következménye az ágyszám csökkentés. További aggodalmat jelent, hogy a gyógy-élelmezés területe is jórészt rendezetlen. Bár az élelmezési forintnormát mostanában emelték, ezzel szemben a dietetikusok számát csökkentették, tehát a tanácsadások továbbra is eléggé nehezen oldhatók meg. Mert jelenleg is a kórházban alkalmazott diétetikusoktól várják el a rendelőintézeti betegek diétás oktatását. A többi járó beteg pedig a családorvostól kap brosúrákat, s azokból vagy megértik és megtanulják az étrendjük fontosságát, meg alkalmazását, vagy sem.

 

Vannak olyan betegségek, amelyek az étrendben egyedi konyhatechnikai megoldásokat, illetve a tápanyagok mennyiségének pontos számolását, elosztását követelik meg, de sokáig nem kerül velük a beteg a diétás szakember közelébe /pl. a cukorbetegség korábbi szakaszában, elhízott beteg szövődményekkel, szív és érrendszeri betegek sokasága, táplálkozási allergiások nagy része stb./. Velük mindenképpen többször is foglalkozni kell. Ez az előző rendszerben sem volt a helyén.

 

Ha végül is lesz valamilyen reform az egészségügyben, akkor az új szervezeti modell legyen olyannyira igényesen és a korszerűen kidolgozva, hogy minden beteget kellő szakértelemmel és megfelelő étrendi kezeléssel lehessen ellátni! Állítsanak fel követelményrendszert, amelynek révén a megyeszékhelyi rendelőintézetekben minimum kettő, a kisebb városok ugyanezen intézményeiben pedig legalább egy dietetikus foglalkoztatására kerülhessen sor. Álláspontom, hogy minden 4-6 családorvos vállalkozásaihoz legyen kötelező alkalmazni önállóan dolgozó, hosszabb kórházi tapasztalattal bíró diétás szakembert.

 

Ezzel az intézkedéssel javítható a lakosság egészségi állapotán, hiszen az által, hogy a betegek túlnyomó része kórházon kívül is magas színvonalú diétás ellátásban részesül, csökkenhet a kórházba kerülésük aránya, ami mindenképpen megtakarítást jelent az egészségbiztosító számára. Be kell vonni az orvosi körzetekben a diétetikusokat is az egészséges életmód és táplálkozási tanácsadás rendszeresen megrendezendő programjaiba, amelyek döntő célja a betegségek megelőzése. Ösztönző kedvezményeket kell kidolgozni arra, hogy mindenki szívesen vegyen részt ezen az oktatásokon, évente legalább egy alkalommal.

 

Reménykedem, e javaslatokkal és azok megvalósításával végre beteljesül a vágyunk, hogy az egészségügy nem betegségközpontú, hanem egészség-orientált lesz! Hiszen korántsem az irdatlan pénzösszegekből működő reklámok fogják az embereket megtanítani a helyes táplálkozásra, sokkal inkább az ésszerű szakmai módszerek és gyakorlatok folyamatos és következetes alkalmazásai. Így azután a diétetikusok végre tehetik a dolgukat az egész lakosság javára, mert hogy arra képezték ki őket. A gazdaság pedig csak úgy erősödhet, ha az abban közreműködő legfőbb értéknek, az EMBERNEK az egészségét folyamatosan lehet karbantartani és kezelni.

 

DEVÁNSZKI ZSUZSANNA

diétetikus, táplálkozási tanácsadó

 

Fontos tájékoztatás:

E közérdekű — tényeket és javaslatokat egyaránt tartalmazó — cikket a közléssel egyidejűleg juttattuk el a MAGYAR  KÖZTÁRSASÁG egészségügyi miniszteréhez, dr. Székely Tamás Úrhoz, felkérve őt, hogy az ügybeli vizsgálatára, intézkedésére vonatkozóan legkésőbb 2-3 héten belül reagáljon, amelynek alapján  mi is informáljuk Olvasóinkat a fejleményekről!