|
„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János) |
|
A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA
Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/, amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e
VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG
Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26. E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki
45 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, 36 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/. Országos elnöke az idén 17 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/, vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak. Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/. 12 éven át volt bírósági népi ülnök — |
|
Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig az igazat mondani, nem csak a valódit!
Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!
Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:
ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját! |
|
FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG |
|
SZEMTŐL SZEMBEN — Olvasói visszhang II.
E rovatunkban a szocializmus lebontása-szétrombolása következtében kárvallott és a többséget alkotó, eleddig csöndes milliók soraiból olyan állampolgárok szólalnak meg, akik az országunkban csaknem két évtizede zajló és egyre kilátástalanabb gazdasági-társadalmi folyamatokról alkotott véleményeiket, meg javaslataikat a továbbiakban már nem kívánják magukba fojtani, elhallgatni. |
|
Igen széles körű reagálást váltott ki a világhálós népújságunk oldalaira 2008. november 16-án felkerült ÚGY ROSSZ EZ AZ EGÉSZ, AHOGYAN VAN…! című írásunk, amelyben a Bács-Kiskunban lakó egyik nyugdíjas, Józsi bácsi többi között arról szólt — a családja és rokonsága tagjainak tapasztalatai alapján — , hogy hazánkban azért van milliós nagyságrendű nyomorgó ember, mert itt a tőkeérdekeltségek, a nyereségre törekvések játszanak döntő szerepet a gazdaságban, nem pedig az ország egész lakossága életkörülményei javításának szándékai. S minderre abból lehet következtetni, hogy a döntési helyzetben lévő, megválasztott önkormányzati és országgyűlési képviselők is főleg a pártjaik, meg a hozzájuk közel álló gazdasági erők útmutatásait, céljait követik, s alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak az emberek tényleges problémáinak rendezésével. Majd egyebek mellett ezeket javasolta:
A privatizációt indokolt azonnal befejezni, sőt, a fontosabb termelőegységek újra társadalmasítandók, hogy minél több embernek lehessen munkát adni, következésképpen ily módon csökkenhet majd a túlságosan szétaprózódott, nemegyszer kényszerhelyzetek miatt indított — olykor talán egymás rovására is működő — és vagy már becsődölt, vagy éppen a fuccs előtt álló magánvállalkozások száma! A gyártott és hazai elfogyasztásra szánt élelmiszerek pedig zömében a mi feldolgozóinkban készüljenek, amelyekhez a szükséges alapanyagokat a magyar föld termékei és a saját állatállományunk révén szükséges biztosítani! A piacot nem szabad korlátlanná tenni, sőt, azt tervszerűen kell szabályozni! A továbbiakban ne a pénz- és részvénybeli spekulációk határozzák meg jelentős részben a nemzetgazdasági gyarapodásunkat, előre jutásunkat, hanem a termelési produktumok!
*
Az alábbiakban egy csokorra valót adunk közre az iménti témakörre érkezett lakossági visszhangból, amelynek summázott üzenete:
MAGYARORSZÁGON A MEZŐGAZDASÁGBAN REJLIK A LEGNAGYOBB TERMELÉSI POTENCIÁL, AHOL VERSENYEZZENEK A MÓDOSÍTOTT TULAJDONVISZONYOK IS!
Ugyancsak a Duna-Tisza közén lakik a ma már nyugállományban lévő Béla nevű olvasónk, aki korábban, a mezőgazdasági munkája mellett ellátta a szakszervezeti bizalmi megtisztelő funkcióját is. Ő ezeket hangsúlyozta:
— Hazánkra túlságosan rátelepedett a magántulajdonosi világ, amely szinte áttekinthetetlenül feldarabolt, ahol a munkát végző ember rengeteg kedvezőtlen állapotot kénytelen elviselni, mert lényegében minden bajában-bújában magára maradt. Hogy jól meg lehessen érteni a mostani súlyos gondokat, hadd emlékeztessek a megelőző évtizedekre:
A szocialista rendszerben érvényes Munka Törvénykönyve erőteljes jogosítványt adott a dolgozók képviseletét és érdekvédelmét ellátó szakszervezeteknek, amelyek fő célja volt a foglalkoztatottak anyagi, szociális és kulturális színvonalának emelése, valamint az élet- és munkakörülményeinek javítása. Az állami szervek és vállalatok kötelességszerűen működtek együtt e szervezetekkel, amelyek képviselői ott voltak az úgynevezett üzemi négyszögekben is, amelyek a cégek csúcsvezetéseit jelentette. Vagyis e területen mindenütt közös döntések születtek, például a kollektív szerződések módosításairól, változásairól is.
Konkrétumként hadd említem meg az 1978-as esztendőt, amikor a Bács-Kiskun megyei mezőgazdasági üzemek kollektív szerződései már mindenütt garantálták a 6%-os bérfejlesztést, a mezőgazdaságban elsőként megvalósuló munkaközi szünet /ebédszünet/ díjazását, a műszakpótlék bevezetését, valamint a tiltást arról, hogy a több műszakos cég nem állíthat be 3. műszakra gyermekes anyákat.
Ez a közösségi rendszer nem tett szükségessé semmiféle nyomásgyakorlást, ha úgy tetszik, valamiféle erőszakos lépést annak érdekében, hogy a dolgozók életkörülményei folyamatosan és kedvezően megváltozzanak.
Ma, az úgynevezett demokráciánkban ezzel szemben szinte állandó „harcot” kell vívni a megcsorbított jogkörű szakszervezeteknek, hogy a munkavállalók érdekében bérnövelést, vagy egyéb juttatást érjenek el. Mindezekre ráadás, hogy az rt-s, kft-s, bt-és, vagy az egyéni munkáltató azt is megteheti, a számára terhet jelentő szakszervezeti vezetőt egyszerűen eltávolítja az állásából.
Itt hiba van a Munka Törvénykönyvben, amely nem munkavállaló-barát, s baj van a felaprózott és szinte teljességében már a szűk csoportérdekű, vagy magán tulajdonosi körhöz tartozó mezőgazdasággal, ahol a foglalkoztatottak körülményei már át sem láthatók, ennél fogva befolyásolhatatlanok, hiszen a nem egy helyen fennálló napszámosi és cselédsorsi kiszolgáltatottságról sincs elég információ, mert az érintettek nem mernek beszélni, a szakszervezet pedig számos cégnél egyáltalán nem létezik.
És most csak az agráriumra koncentrálva, álláspontom, hogy a parlamenti elnök asszony által is felvetett rendszer-korrekció keretében megváltoztatandók a leghatalmasabb termelőerőt jelentő mezőgazdaság tulajdonviszonyai is, tehát a társasági, illetve magángazdaságok mellett lehetőséget kell teremteni a szövetkezésre, az állami irányítású birtokok kialakítására, s e helyeken törvényileg biztosított szabályozás révén indokolt megteremteni a feltételeket az ott dolgozók élet- és munkakörülményei megfelelő színvonalának biztosításához!
*
Eljuttatta szerkesztőségünkhöz tárgybeli véleményét az egykori Izsáki Állami Gazdaság volt dolgozója, Péter is:
— Mi akkor üzemi kerületekben végeztük a munkánkat, mégpedig a vezetéssel állandó kapcsolatot fenntartva. Utóbbi azt is jelentette, hogy az igazgatónk, Horváth István a téli hónapokban személyesen látogatott el valamennyi termelőegységbe, ahol az ott dolgozókkal közvetlenül beszélte meg a termelés aktuális ügyeit, a jelenlegi tennivalókat, s a jövőbeli feladatokat. Ilyenkor sok szó esett a munka- és egészségvédelemről is, amely azt a célt szolgálta, hogy az emberek baleset-biztosan, s a lehető legjobb körülmények közepette dolgozhassanak. Ezt döntően segítette az állami gazdaság saját üzemorvosi rendelője is, ahol évente egyszer minden foglalkoztatottat megvizsgáltak tetőtől talpig, vagyis az egészségi állapotunkat rendszeresen szemmel tartották, aki pedig megelőző, vagy gyógyító kezelésre szorult, azt a megfelelő ellátásban részesítették. Ez a humánus gondoskodás ama eredménnyel járt, hogy kevesebb volt a beteg, kevesebb a kieső munkanap, kevesebb a táppénz. Így vált tervszerűbbé a munka, s ez által lett sikeres a gazdálkodás.
Ma már sem állami gazdaság, sem üzemorvosi rendelő nincs, van azonban a munkahelyvesztés következtében egy csomó elkeseredett ember, meg kényszervállalkozó, akik a vergődés életszínvonalát szenvedik. Magam is úgy látom, hogy az ebbéli térségben a földek egy részének közösségi méretű és intézményű szervezett művelésével lehetne csak a gazdaság gondjait mérsékelni, teret hagyva természetesen a magántulajdonosi szerepvállalásnak is! Az ebbéli munkahelyek pedig vetélkedhetnének abban, hol termelnek jobb minőségű és kelendőbb árút, s melyik cégnél ideálisabbak a foglalkoztatási és bérezési körülmények!
Végezetül megjegyzem: én is teljesen egyetértek a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG egyik korábbi cikkében olvasott olasz társadalomtudós, Giovanni Sartori abbéli véleményével, hogy a demokráciában a magángazdaság alternatívája javíthatja az állami, illetve köztulajdoni szféra rossz irányú elhajlásait, s megfordítva, az állam kiegyensúlyozhatja a magángazdaság hiányosságait és hibás irányait.
*
Békés megyében lakik G. László olvasónk, aki oly kiegészítéssel tudja elfogadni Józsi bácsi véleményét a privatizálás végleges megállításáról, hogy azt már korábban sem lett volna szabad korlátlanul végrehajtani! A továbbiakban ezeket közölte:
— Akik még nem felejtették el, tudják, hogy a rendszerváltozást megelőzően körülbelül 25 százalékos produktummal részesedett a nemzeti jövedelem termeléséből a hazai szövetkezeti szektor, ahol minden negyedik munkavállaló dolgozott, körülbelül 1 millió 200 ezer ember, akik előállították az élelmiszerek négyötödét, jelentős szerepet vállaltak az iparcikk-eladásban, lebonyolították a kiskereskedelmi forgalom egyharmadát, pótolhatatlanul tevékenykedtek a falvak alapellátásában, mintegy 70 milliárd forint értékben pedig exportáltak, s a külföldre szállított termékeik kétötöde dollár elszámolású piacokon talált gazdára.
A 90-es években ezt a gazdasági területet is módszeresen rombolták szét, amely folyamat egyik legsúlyosabb tévedése, hibája volt a termelőszövetkezetek válogatás nélküli átalakítása a vagyonnevesítés, meg a közös tulajdont érintő más trükkök révén, ami rengeteg ember munkanélkülivé válásával járt. Minderre csak ráadás volt a rosszul végrehajtott kárpótlás, minek következtében sokan csak részben, vagy egyáltalán nem jutottak hozzá a régi tulajdonukhoz, mások pedig, a spekulánsok a kárpótlási jegyek felvásárlásával jutottak hatalmas földterületekhez, ahol nem egy esetben létrehozták az újkori cselédség, napszámosság és alkalmi munkavállalás világát.
A helyzet itt régóta az, hogy a kis gazdaságok tulajdonosai kellő pénz, meg a szükséges gépi eszköz híján nagyon alacsony bevétel mellett vergődnek, az úgymond földbirtokos réteg pedig a zömükben megszűnt konzervgyárak, tejfeldolgozók, hűtőházak, növény-olajgyártó üzemek híján nem tud biztos keresletű gabonát, gyümölcsöt, zöldséget termelni. Persze még az állattartásuk sem rentábilis, hiszen a kínálat zömét jelentő hazai áruház-láncok gyakorta árusítanak külföldről származó élelmiszereket, vagyis a magyar termék a lehetőséghez képest kisebb mennyiségben kerül a polcokra. E vonatkozásban egyébként az is nehezíti a problémák kezelését, hogy a termelés-felhasználás mennyisége, minősége nincs előre meghatározva, a felvásárlás pedig garantálva, mint ahogyan az történt 1990 előtt.
Én úgy gondolom, az lenne helyes lépés, ha a körülbelül 10 millió holdnyi magyar föld folyamatos és szakszerű művelés, gazdálkodás alá kerülne, részint újra szövetkezetesítés, meg társadalmi tulajdonba vétel révén, majd a stabil magánvállalkozásokkal együtt nagyon sok embert foglalkoztató ágazattá válna! A jól szervezett mezőgazdasági termelőegységek produktumait pedig az újra működtetendő különféle helyi, vagy körzeti feldolgozó üzemekbe kellene szállítani! Ily módon bizonyára sok magyar állampolgár juthatna újra biztos és tartós kenyérkeresethez!
Termékeink pedig nemcsak a helyi igényeket elégíthetnék ki, hanem a külpiacon is vásárlókra találnának, már csak az értékes bel-tartalmuk és íz-sajátosságuk miatt is!
* Egy műszaki, s a rendszerváltozás „jóvoltából” a tudását régóta kamatoztatni nem tudó szakember, K. Antal Vas megyéből tolmácsolta részünkre a maga és a szűkebb környezete javaslatait az ország súlyos gazdasági állapotából való kijutására vonatkozóan:
— Mi ne autók gyártására, vagy ilyen járművek összeszerelésére rendezkedjünk be, hanem éljünk a kitűnő magyar termőföldünk adta lehetőséggel, s termeljünk minden hektáron, a parlagfüvet is hasznosítsuk az állatok részére, s az ilyetén elért javakkal egyrészt a belföldi szükségletet elégítsük ki, a fölösleget pedig adjuk el, döntően a keleti országokban!
Fontos, hogy a stratégiai fontosságú potenciált jelentő mezőgazdaságunk rendelkezzen a műveléshez, illetve a feldolgozáshoz szükséges gépekkel is, ezért kell az ország számos térségében gyártó kapacitást létrehozni, ahol összességében akár tízezreknek is lehet munkát találni a mezőgazdasági gépek, felszerelések készítésénél!
Egyes cégek azonban specializálódjanak a mezőgazdaság és az állattenyésztés termékei feldolgozásához szükséges technikai berendezések előállítására is, hogy zavartalanul működhessen a leendő tej-, hús-,konzerv- és hűtőüzemeink, ahol szintén sok ember számára biztosítható rendszeres munka!
Egyébként osztom Józsi bácsi meglátásait arról, hogy egy ilyen kis országban, mint a hazánk, semmi szükség 40 kereskedelmi bankra, talán a felére sem, s a megszüntetésükkel felszabadult tőke mennyiséget pedig a mezőgazdaság és a termékfeldolgozó ipar kiépítésére, működtetésére kell fordítani!
Írta és összeállította: VELKEI ÁRPÁD
Szerkesztői megjegyzés:
Az imént részletezett és az egyéb, itt meg nem említett reagálásokból arra következtetünk, hogy a világhálós népújságunk oldalait egyre többen olvassák azok közül, akik nem haszonélvezői, hanem lényegében elszenvedői az elmúlt 18-20 év során a magyar gazdaságban és társadalomban történteknek. Örömmel tölt el azonban bennünket, hogy ezek az emberek nem váltak kedv- és reményvesztetté, hanem gondolkodnak, tépelődnek, azon, mit kellene itt csinálni, ahhoz, hogy az egzisztenciális és morális kettészakadás aránya mielőbb csökkenjen, s ez által mind kevesebben tartozzanak a létminimum alattiak sorába.
E dolgokhoz nem lehet külföldről beszerezni recepteket, hiszen a „fejlett nyugat” is rengeteg problémával küszködik, például onnan tört be hozzánk a pénzügyi válság és ott is évente sztrájkolni kényszerülnek a munkavállalók az érdekeik érvényesítéséért, ráadásul gyakoriak az elbocsátások, következésképpen nem kevés a munkanélküliek és a szegények aránya, ami azt jelenti, hogy a kapitalizmussal, mint rendszer-formával vannak óriási bajok. Ezek gyökere pedig ama tényben keresendő, hogy a profitérdekeltségű gazdálkodás lényege: SOKAK SZÜKÖS ANYAGI HELYZETBEN TARTÁSA, ILLETVE ELSZEGÉNYÍTÉSE KELL AHHOZ, HOGY KEVESEK MEGGAZDAGODJANAK ÉS JÓL ÉLJENEK! Ez a módszer pedig nemigen állhatja ki az emberközpontúság, a tisztesség, az erkölcsösség próbáját!
Visszatérve olvasóinkhoz: elképzeléseik, javaslataik, ötleteik nyilván nem tartalmazhatnak holtbiztosságot, feltétlen garanciát a jobbításhoz, de a megfogalmazott alternatívájuk hasznosan szolgálhatja a mostani zsákutcából kivezető legszerencsésebb megoldások megtalálását!
2008. nov. 26.
ÍRJA, KÉRDEZZE, SZERKESSZE, OLVASSA a rendszerváltozás veszteseinek készülő VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁGUNKAT, a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT! Internetes cím: www.fuggetlenmagyarorszag.hu E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.
|